A fenyőfa Isten alkotása. Ő növesztette. Amikor behozom a szobámba, arra emlékezet, hogy Ő az én Teremtőm.
A fa illata, a gyógyító gyanta, az örökzöld levelek hálára indítanak, hogy nekem is örök életem van.

Csodálatos dolog fenyőerdőben sétálni. Amikor szenteste ott áll a szoba közepén, néha úgy érzem, a menny egy apró darabja csöppent oda. Ezért sosem veszek műfenyőt.

A csúcsa lenyűgöző, az én Uramra mutat fel. Amikor díszítem, akkor is Ő jár a fejemben.
Olyan díszeket vásárolok, amelyek Őt dicsőítik.

Főleg agyagból készült cserép almákat és harangokat teszek rá. Én vagyok az agyag, Ő a fazekas. Ő formál, alakít. Van fehér, piros, natúr, mázas. Ez arra emlékeztet, hogy nem egyformára alkotott bennünket, mégis így, együtt szépek.

Fából készült csillagok, szívek is kerülnek a fámra, amiről az jut eszembe, hogy Jézus ácsmester volt. Hiszem, hogy nem csupán azért, mert József is ácsmester volt. Amikor az asztalos kezébe vesz egy durva, megmunkálatlan fadarabot, ő már látja, hogy mi lesz belőle. Előveszi a fűrészt, reszelőt, gyalut, satut, kalapácsot, vésőt, és valami csodát készít belőle.
Jézus ránk is így tekint. Még nem vagyunk készen, de ő látja, mivé leszünk, és dolgozik rajtunk, bennünk.

Sok szív van a fámon. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

A csúcsára egy angyal kerül, mert tetszett Istennek, hogy egy angyalt küldjön, Gábrielt, aki a világ legszebb örömhírét adhatta át: „Ma, Betlehemben megszületett a Megváltó!”

Felkerül a fára néhány szarvas is, a testvérem kedvence. Kecses, méltóságteljes állat. Mint szarvas a hűs forrásvízre, úgy vágyódom Isten jelenlétébe én is…

Egy régi, méhecske is csüng a fán. Mióta az eszemet tudom, ott lóg minden karácsonykor a fánkon. Sok-sok dísz összetört, de ő nem. Az édesanyámra emlékezetet. A szorgalmára, kitartására, élete nehéz megpróbáltatásaira, de ő áll.

Mézeskalácsot is sütök a fára. Az illata arra emlékeztet, hogy Krisztus jó illatát kell vinnem a világba.

És végül mindig felkerül egy Mókus. A nővérem beceneve. Ő már a mennyei dicsőségben ünnepli a karácsonyt.

Amikor minden felkerült a fára, és mind ott vagyunk, apa felkapcsolja a fényeket is. Mert ez olyan pasis dolog.

A fánk pedig ott áll teljes pompában, ragyogva, és arra emlékeztetve, hogy Jézus szeret, és közel van!

Szeretettel,
Jucus

The post Az én karácsonyfám – dicsőítés a díszítésben appeared first on Szeretettel Blog.

Lassan egy hete csiszolok. Próbálom a régi festéket leszedni, és bevallom, egy-egy pillanatra úgy éreztem, feladom. Azt hittem, pikk-pakk és készen leszek.

Ma hajnalban újra hozzáláttam.

És Isten szólt:

Te is ilyen vagy, mint ez a bútordarab.
Rád rakódott sok minden az elmúlt évek során, de én látom alatta az értéket. Látom azt, amilyennek megalkottalak. Minden ember ilyen a szememben. És ha engeded, megtisztítalak. Nem lesz pikk-pakk, nem is lesz egyszerű. Lesz véső, csiszoló –több féle-, smirgli, kromofág, tűz,… Szeretet és türelem. De Istennek ez mind a birtokában van.

Amikor leszedtem a festéket, az is kiderült, hogy a szú már dolgozott. Mint a bűn, ami belefúrja magát az életünkbe. Ha így hagyom, a bútor tönkremegy. Kezelni kell! Kiirtani. Újabb három hét, de megéri.

Milyen jó lenne, ha nálunk is csak három hétig tartana…

Hát most vidámabban csiszolok, és hálás vagyok Istennek, hogy a munkát még nem hagyta abba bennem

The post Hogyan újít meg Isten? – Bennünk lévő értékek appeared first on Szeretettel Blog.

Tanyán lakott. Szedriában. Gyermekként a teljes nyarakat ott töltöttük. Miénk volt a világ. Ám ha jöttek a nyári zivatarok, amikor dörögni kezdett és cikáztak a villámok, amikor esni kezdett, rohantunk be a házba menedéket keresni.
Papa azonban felkelt a zöld karosszékéből, felhúzta a gumicsizmáját, viharkabátot öltött, és széles karimájú kalapjában elindult a kertbe.
Óriásnak, erősnek, bátornak láttam. Hová megy? Hát esik! Elázik!

– Ó, ilyenkor a legszebb a kert. Isten munkája láthatóvá válik. Minden feléled, és szemmel láthatóan növekedik – mondta. Kiment, és eltűnt a szakadó esőben…

Csak órák múlva jött vissza. Kalapjáról és kabátjáról csorgott a víz.
És boldog volt.

Azóta nekem is van gumicsizmám, esőkabátom, esernyőm.

Most azonban leszálltam a villamosról.

Összecsuktam az esernyőmet, lelassítottam lépteimet…. és eláztam.
Mert van, amire jó emlékezni…..

The post Örökségem… – Emlék az esőben appeared first on Szeretettel Blog.

Vannak bezárt ajtók, melyeknek nekifeszülünk…

Dörömbölünk, körmünk csontig lekaparva rajta…

Vállunk nekivetve, homlokunk betörve…

Nekiesünk, szívünknek érchangja van…

Nem nyílik…

Vannak elfelejtett ajtók, pedig nyitva vannak…

The post Ajtók – rövid gondolatok: biztos, hogy küzdenünk kell? appeared first on Szeretettel Blog.