Barion Pixel

🏔 7 hegy a Bibliából | Neked mit üzennek? 🏞 | videókkal!

Életünkben is vannak hegyek és völgyek. Nézzük meg, a Bibliában mit üzen nekünk néhány hegy!

Karmel-hegy (546 m):

  • Kármel szó jelentése: szőlő, szőlőtő. A hegy méltán híres szépségéről, amit a napfényben pompázó vadvirágaival, a gyümölcsben gazdag szőlőskertjeivel és olajfaligeteivel, csordogáló patakjaival, többek között a tengerre néző, végeláthatatlan panorámájával, üde illatával érdemelt ki.
  • Az Én. 7: 6-ban a menyasszony szépségéhez (egyház) hasonlítja a vőlegény (Jézus).
  • Az Ézs. 35: 2. arra a pompára hasonlítja, amit Isten az ő népének, a menyasszonynak előkészített.
  • Illés itt hívta ki a Baal hívőket, hogy bizonyítsák Baal isteni mivoltát, de persze nem sikerült nekik.
    Illés leöntötte több vödör vízzel az áldozatot. Egyébként ma is van itt egy kút Illés idejéből.
    Mikor Illés Istenhez kiáltott, Ő tüzet bocsájtott az áldozatra, és elfogadta azt. Illés ezek után a rémült baalhívőket lemészárolta a Kison folyón.
  • Ez a történet arra is mutat, hogy Isten elfogadta Jézus áldozatát (Ő a szőlőtő, mi a szőlővesszők), amivel a benne hívők (Illés név = Örökkévaló az én Istenem) örök életet kapnak, akik pedig nem hisznek benne, arra a sorsra fognak jutni, amire a bálványok hívei.

Tábór-hegy (563 m):

  • Jézus megdicsőülésének hegye. (Mt. 17: 1-9.)
  • Jézus (kegyelem) itt Mózessel (törvény) és Illéssel (próféták) találkozott. Vele volt Péter, Jakab és János is. Ők szerettek volna ebben a dicsőségben maradni, de Jézus az ő szenvedése felé fordította figyelmüket.

Sínai-hegy / Hóreb (2285 m):

  • Mózes itt látta meg az égő csipkebokrot, melyből Isten szólt hozzá.
    Itt kapta meg elhívását, és innen is tudjuk már, hogy van feltámadás!
  • Mózes itt vette át Istentől a tíz parancsolat tábláit, és ebből a sziklából fakasztott vizet a pusztában.
  • Isten ennek a hegynek a lábánál kötött szövetséget a népével.
  • Illés ide menekült végső elkeseredésében, és itt hallotta meg Isten halk és szelíd hangját. (1Kir. 19.)

Sion / Templom-hegy (740 m):

  • Isten jelenlétének a helye. Jeruzsálem legmagasabb hegye, mely Salamon idejétől fogva már az egész templomhegyre értendő.
  • Ma már a Sion elsősorban a mennyország, a mennyei Jeruzsálem jelképe, melynek Jézus a sarokköve (1Péter 2: 6.)
  • Itt található az a szikla is, ahol Ábrahám áldozta volna fel Izsákot, de Isten gondoskodott helyettesítő áldozatról – értünk pedig elküldte Jézust.
    „Azután így nevezte el Ábrahám azt a helyet: Az Úr gondoskodik.
    Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés.”
    1Mózes 22: 14.

    Erre a sziklára épült az ikonikus, hatalmas aranykupolájú Szikladóm.

Olajfák hegye (826 m):

  • Jeruzsálem keleti határa, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Jézus sok időt töltött itt.
  • Jézus az utolsó vacsora után itt imádkozott háromszor, itt árulta el Júdás, itt fogták el és innen vitték ítéletre.
  • Feltámadása után itt búcsúzott el a tanítványaitól, itt ment fel a mennybe, és itt is fog visszatérni.
  • A hegy mellett van a Kidron völgy (a halál árnyékának völgye), ami majd feltehetőleg az utolsó ítélet helyszíne is lesz.

Nébó-hegy (817 m):

Itt halt meg Mózes – a nagy hegymászó -, miután meglátta az Ígéret földjét.

Boldogságok hegye (200 m):

Jézus sokat tanította követőit, és leghíresebb prédikációját ezen a hegyen mondta el. Olvasd el ezeket a szelíden elgondolkodtató útmutatásokat Máté 5-7. részben! Melyik a kedvenced?

Te melyik hegyet másznád meg? Melyik történetbe mennél vissza az időben?
Van előtted most olyan hegy, melyet meg kell másznod? Melyik történet tud ebben továbbsegíteni?
Ne feledd, a világ hegyei (siker, pénz…) nem a menny magaslatai!

Szeretettel,
Livi

Kapcsolódó cikkek

A kezdetek – hol vagyok Isten történetében?

Életünk során sok kezdeten megyünk át. Valamikor megszülettünk, megtértünk… De mi történt az előtt? Hol vagyok én Isten egész világot alkotó történetében? Utazzunk el egy kicsit a világ keletkezéséhez. De még mielőtt rátérnénk a teremtés napjaira, álljunk meg itt egy kicsit.A kezdetek előtt általában vannak előkészületek. Nézzük meg, Isten mit tervezett számunkra! Ha kinyitjuk a […]

Ki volt Szent Márton? | Világíts Te is!

Ha Márton-nap, akkor liba és lámpás felvonulás. De hogy kapcsolódnak mindezek az ünnephez? Egyáltalán: ki volt az a Márton? Szent Márton Szent Márton egykor római katona volt, akit segítőkészségéért halála után szentté avattak.Nagyon önzetlen ember volt.Egy dermesztően hideg téli napon a katona ellovagolt egy tehetetlen koldus mellett. A szegény emberen alig volt valami ruhadarab, minden […]

Hozzászólás a bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.