„Fölkeltek azért Júda és Benjámin családfői és a papok és a léviták, és mindnyájan, akiknek FELINDÍTOTTA az Isten lelküket (szellemüket – ruah), hogy felmenjenek az Úr házának építésére, mely Jeruzsálemben van…”
Ezsdr 1,5.

—Ekkor NEM volt az Úrnak háza Jeruzsálemben. Kőhalom volt, romok voltak, kiégett, semmivé lett emlék volt csupán Salamon temploma.
–Izráel népe pedig fogságban Babilon földjén, immár 70 éve. A reménységet csak a próféciák jelentették, hogy Isten VISSZA fogja vinni népét, és a templom ismét állni fog. (Jer 29,10.)
–A 70 évre az az üzenet szólt, hogy „légy áldására a helynek, ahol most élsz”, mert nem „ideiglenes” ez a hely, hanem emberöltőkön keresztül kell itt helyt állnod, ez lesz az „otthonod”, míg itt laksz. (Jer 29,7.)
–És az emberek „be is rendezkedtek”. És ez azt jelentette, hogy megtanulták a helyi nyelveket, megtanulták az ottani szokásokat, az üzlet és a mezőgazdaság ottani fogásait, és igyekeztek a saját és a városuk jólétén, ahol éltek. Ez pedig kiszámíthatóságot is jelent, és előremenetelt, gazdagodást, megállapodást, azt, hogy „amennyire lehet”, alkalmazkodnak és ott is ellátják magukat, ahol vannak. Helyes hozzáállás…

A változás
—De jön a fordulat. Az Úr újat hoz elő. Új lehetőség – régóta megígért váltás – és most váltani kell a szívben is, a hozzáállásban is… és jön az Úr INDÍTÁSA.
–Vannak, akiknek fel lehet indítani a szívét, akiket NEM fog visszatartani a „megszokottság”, az, hogy „kiszámítható minden”, hanem KÉSZEK lépni a kiszámíthatatlan irányába, a nehezebb felé, MERT az Úr mondja.
—KINCS ez a hozzáállás, hogy HALLOD a szót, az Úr indító szavát, és INDULSZ, mert nem állsz ellene a szónak, hanem AKAROD, hogy amit Ő szeretne, az megvalósuljon. Szeretem ezt a hozzáállást, szeretem az indíthatóságot, és mindenkor indítható akarok lenni én is.

Uram, ne tudjon visszatartani engem sem semmi olyan, ami körülvesz, amit megszoktam, ami egy időre szólt,
hanem találj olyannak, aki indul, vált, készen áll mindenkor engedni Neked.
Ámen.

Köszönöm, hogy elvégzed, kimunkálod bennem. És frissen tartod, mindenkor. Ámen.
Szeretettel,
dr. Kováts György