Barion Pixel

Hogyan lesz életünk mélységeiből habostorta?

Az életünk sokban hasonlíthat egy tortához.

Ha a sütemény összetevőit külön-külön, nyersen megkóstoljuk, nem igazán fognak ízleni.
A liszt és a kakaó száraz, az olaj fullasztó, a sütőport pedig inkább meg sem kóstolnánk…

Az életben is vannak keserű, nyers és száraz idők.

De vannak jó idők is!

Ahogy a torta minden elemét összekeverjük, megsütjük, akkor egy nagyon finom süteményt kapunk végeredményül.

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.

Róma 8: 28

Ha Józsefet nem adták volna el rabszolgának, lehet, hogy nem tudta volna megmenteni családját (és talán a többi embert sem) az éhínségtől.

Eszternek a halált is vállalnia kellett volna, ha a király nem kegyelmez neki, amiért hívatlanul ment hozzá. Mindezt azért tette, hogy közbenjárjon és megmentse népét a pusztulástól – és sikerrel járt.

Jézus mindennél tovább ment értünk, szenvedett, magára vette ártatlanul a mi bűneinket és meghalt a keresztfán hatalmas kínok között.

De Ő az előtte lévő örömre tekintett. Ő uralkodik, és mi is ott lehetünk ezért vele az örökkévalóságban.

Mert ennyire szeret minket.

1 A hit embereinek ez a nagy serege körülvesz bennünket! Az ő életük mutatja meg igazán, mit jelent a hit. Ezért hát, mi is dobjunk le magunkról mindent, ami akadályoz bennünket! Még azt a bűnt is, amely annyira tapad ránk, és el akar gáncsolni! Kitartással fussuk meg a versenyt, ami előttünk van!
2 Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett. Most pedig elfoglalta a helyét Isten trónjának jobb oldalán.
3 Gondoljatok Jézusra! Türelmesen elviselte, amikor a bűnös emberek gonoszul bántak és makacsul ellenkeztek vele. Ha erre gondoltok, nem fogtok belefáradni a munkátokba, sem nem vesztitek el a kedveteket.

Zsidók 12:1-3

Nem minden jó, ami velünk történik. Sőt, néha vannak nagyon hosszú hullámvölgyeink. De ha ezek Isten kezébe kerülnek, ő összekeveri és egy gyönyörű alkotássá teszi.

A rossz időkben látjuk, milyen nagy a mi Istenünk. Ő hűséges, és végtelen szeretetével, gondviselésével vezet bennünket.

Annak ellenére, hogy az összetevők önmagukban nem jó ízűek, mind szükségesek ahhoz, hogy a torta végül jóízű legyen.

Isten mindent a javadra munkál.
Bízz Benne!

Szeretettel,
Livi

Kapcsolódó cikkek

Ismered a füge egyre csak aktuálisabb üzenetét?

Soha nem volt még ennyire aktuális a fügének az üzenete, mint ma. Ráadásul ez egyre csak fokozódni fog mindaddig, míg Jézus vissza nem jön. De ne szaladjunk ennyire előre! Már a Biblia első lapjain is találkozunk a fügével – és a megváltással. Ádám és Éva – a fügelevelek és a megváltás Ádám és Éva miután […]

Hozzászólás a bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.