Anneliese Marie „Anne” Frank (1929 – 1945) zsidó származású német lány, akit „Anne Frank naplója” címmel kiadott, a második világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé. Naplójában családjáról, barátairól, érzéseiről és meglátásairól, azaz életéről írt.
- Mindig marad valami szép, a természet, a napsugár, a gondolat szabadsága, amikért élni érdemes. Erre kell felfigyelni, akkor újra magunkra és Istenre találunk, és meglesz a lelki nyugalmunk. És aki maga boldog, az másokat is boldogít. Akiben bátorság van és önbizalom, az nem pusztul el a bajban.
- Minden ember egyenlőnek születik, aztán minden ember meghal, világhíréből semmi nem marad.
Minden gazdagság, minden hatalom és nagyság csak néhány évre szól, miért ragaszkodunk hát mindehhez a sok mulandó dologhoz?
- Az adományokat nem lehet csak úgy odavetni az embereknek, mindenkinek joga van egy kis kedvességre.
Miért is lennénk barátságosabbak egy gazdag hölggyel, mint egy szegénnyel? Valaki talán ismeri kettejük jellembeli különbségeit?
- Az emberek nagysága nem a gazdagságban vagy a hatalomban rejlik, hanem a jellemben és a jóságban. Minden ember ugyanúgy ember, mint a többi, minden embernek vannak hibái és hiányosságai, de születésétől fogva mindenkiben rengeteg jóság is van. S ha az ember arra törekedne, hogy inkább felszínre hozza a jóságot, mint elfojtsa magában, s a szegény embereknek megadná azt az érzést, hogy ők is emberek, ehhez nem csak pénzre vagy vagyonra van szükség, mert ebből nincs mindenkinek elajándékozni valója.
- Adj és kapni fogsz, sokkal többet, mint valaha gondoltad volna. Adj, adj mindig többet és többet, bízz, tarts ki, és adj! Az adakozástól még senki nem lett szegény!
- Más is létezik a világon az örömeiteken és bánatotokon kívül.
- Órák hosszat beszélhetnék a nyomorúságról, ami együtt jár a háborúval, de ezzel csak magamat szomorítanám. Nem marad más hátra, mint magunkra erőszakolt nyugalommal bevárni ennek a szerencsétlenségnek a végét. (…) Vár az egész földgolyó és sokakra már csak a halál vár.
- Helytelenítem, hogy felnőtt emberek oly hamar, oly sokszor és minden apróságon összezördülnek. Eddig azt hittem, hogy a marakodás csak gyerekszokás, s idővel ki lehet nőni belőle.
- A harangvirág sosem érzi magát egyedül, a szívében zene szól. Ez a kis virág sokkal boldogabb lény, mint a rózsa. Nem kell törődnie mások dicséretével; a rózsa kizárólag a csodálatnak és a csodálatból él; ha ez nincs meg, nem marad semmi, aminek örülni tudna. A külseje más emberekért van, a szíve üres, így hát nem is vidám. Ezzel szemben a harangvirág nem olyan szép, de „igaz” barátai vannak, akik dicsérik a melódiáiért, és ezek a barátok a virág szívében élnek.
- Csak akkor ismered meg az embereket igazán, ha egyszer, úgy jól kiveszekszed magad velük. Csak így tudod meg, milyen a jellemük!
- Senkinek egy pillanatot sem kell várnia ahhoz, hogy elkezdje jobbá tenni a világot!
