Barion Pixel

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének

Te miért imádkoztál már évekig?

Fantasztikus érzés megtapasztalni, mikor egy-egy imakérésünk teljesül. Ráadásul ezek általában a képzeleteinket is felül szokták múlni.

36 Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Ásér törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, 37 és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. 38 Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.

Lk. 2: 36-38.

Anna valószínűleg több mint 60 évig elsősorban a Messiás eljöveteléért imádkozott és böjtölt.
Isten megadta neki, hogy megélje és megláthassa Jézust. De mindezt a megfelelő időben.

A legtöbb dologra azért nem kell ennyit várnunk, hogy lássuk, Isten hogyan válaszolja meg.
Folytasd az imaharcot! Bízz Istenben és az Ő időzítésében, tökéletes tervében! NE add fel!

Az ima a legnagyobb lelki fegyverünk.

Legyen előtted Anna példája, mert:

Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.
Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.

Máté 7:7-8

Imakérésedet elküldheted az oldalunkra is: https://szeretettelblog.hu/imakeres/

Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének

Jakab 5:16

Szeretettel,
Livi

Kapcsolódó cikkek

Hogyan újít meg Isten? – Bennünk lévő értékek

El kezdtem felújítani egy régi fésülködő asztalt. Lassan egy hete csiszolok. Próbálom a régi festéket leszedni, és bevallom, egy-egy pillanatra úgy éreztem, feladom. Azt hittem, pikk-pakk és készen leszek. Ma hajnalban újra hozzáláttam. És Isten szólt: Te is ilyen vagy, mint ez a bútordarab. Rád rakódott sok minden az elmúlt évek során, de én látom […]

Ima a világért | Heti imaútmutató

Mit cselekszik Isten ma a népek között?Milyen kihívásokkal és lehetőségekkel találkozunk a világmisszióban?Hogyan imádkozhatunk a világért tájékozott módon? Az Ima a világért egy ingyenes, heti imaútmutató. Célja, hogy inspirációt és tájékoztatást adjon az egész Egyháznak az egész világért való imához. A www.lausanne.org/pray oldalon bármelyik héten elkezdhető. Az Operation World és a Lausanne-mozgalom együttműködésében készült. A […]

Hozzászólás a bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.