Szemem előtt van még a durván rótt kereszt,
Lelkemben a vád ég: én ácsoltam ezt!
Bűneim szegezték össze azt a fát,
És saját kezemmel tettem fel Reád,
Jézus, aki értem szenvedtél halált.
Az tettem, Ó, én is, amit mindenki tett,
Együtt kiáltottam a „Feszítsd meg”-et,
Együtt a tömeggel, szitkot szórva Rád,
Pedig azt sem tudtam, hogy mi volt a vád.
Kínoz most az önvád és a félelem…
Ennyi bűnteherrel, jaj, mi lesz velem!
Nincs lelkemnek nyugta, nincs menekülés,
Bűnöm terhe súlyos, s az erőm kevés.
Keresztedre nézek, drága Jézusom,
Látom szenvedésed, de most már tudom,
Értem folyt a véred, értem – bűnösért,
Helyettem fizetted akkor, ott a „bért”.
Megváltottad lelkem véreddel, Uram!
Te vagy már életem, és Te vagy utam.
Tied vagyok végleg, s lelkem így szabad,
Nem fordulok vissza, hallgatom szavad.
Vígasztalod szívem, bátorságot adsz,
S kegyelmesen újra magadhoz fogadsz.
Szemeimben már a hála könnye ég –
S hiszem, hogy majd tisztán fogad be az Ég.
Szeretettel,
Szemerédy Nelly
