Színes avarszőnyeg terül most a földre.
Megsárgul, s elszárad a föld üde zöldje.
A vándormadarak lassan délre szállnak,
És búcsút intenek az elmúló nyárnak.
Őszi szél szaggatja a szomorú fákat,
És lassan letördel minden száraz ágat.
Fázósabban húzom össze a kabátom.
Ez a ködös, bús ősz, nem az én barátom.
Szomorú és szürke most az egész égbolt,
Csupa sötét felhő, mi nemrég szép kék volt.
Az szomorú őszben az elmúlást látom.
Letört, száraz ágban közelgő halálom.
De nem tart örökké, a halál csak álom,
Bár testem elporlad, lesz feltámadásom, s
Új létre ébredek, egy örök tavaszra,
Ajkam soha többé nem nyitom panaszra.
Örök öröm vár rám, mennyei boldogság.
Mert örökre elmúlt ez a földi fogság.
Megváltott lelkekkel Istent magasztalom,
S őt dicséri, áldja mennyei szent dalom.
Szeretettel,
Szemerédy Nelly
