El kezdtem felújítani egy régi fésülködő asztalt.
Lassan egy hete csiszolok. Próbálom a régi festéket leszedni, és bevallom, egy-egy pillanatra úgy éreztem, feladom. Azt hittem, pikk-pakk és készen leszek.
Ma hajnalban újra hozzáláttam.
És Isten szólt:
Te is ilyen vagy, mint ez a bútordarab.
Rád rakódott sok minden az elmúlt évek során, de én látom alatta az értéket. Látom azt, amilyennek megalkottalak. Minden ember ilyen a szememben. És ha engeded, megtisztítalak. Nem lesz pikk-pakk, nem is lesz egyszerű. Lesz véső, csiszoló –több féle-, smirgli, kromofág, tűz,… Szeretet és türelem. De Istennek ez mind a birtokában van.
Amikor leszedtem a festéket, az is kiderült, hogy a szú már dolgozott. Mint a bűn, ami belefúrja magát az életünkbe. Ha így hagyom, a bútor tönkremegy. Kezelni kell! Kiirtani. Újabb három hét, de megéri.
Milyen jó lenne, ha nálunk is csak három hétig tartana…
Hát most vidámabban csiszolok, és hálás vagyok Istennek, hogy a munkát még nem hagyta abba bennem
