Barion Pixel

5 keresztény könyv a nyárra – ajánló

1.) C. H. Spurgeon – Krisztus az Ószövetségben

https://goodnews.cdn.shoprenter.hu/custom/goodnews/image/data/keroelet/christof.jpg?lastmod=1620844205.1584604307

Az egész Biblia Jézusra mutat, róla szól. Még az Ószövetség is. Igen, még a sátor, a papi ruházat, az áldozatok leírásai is.
Jézus az emmanuszi tanítványoknak is az Ószövetségből fejtette ki és bizonyította, hogy Krisztusnak el kellett jönnie, szenvednie kellett értünk, és ebből adott a jövőnkre nézve is reménységet.

C. H. Spurgeon a 19. szd. legismertebb ébredési prédikátora is mindig Jézust és az ő értünk vállalt áldozatát állította a prédikációi középpontjába.

Rengeteg új információt, összefüggést találhatunk – így más szemszögből nézve – a történetekben.
Noha itt a Biblia csak pár fejezetébe nézünk így bele, rá tudunk kapcsolódni erre a gondolatiságra, és úgy olvasni az Ószövetséget, mintha csak az Újat olvasnánk.

2.) Füller Tímea – Egy papné titkos naplójából

Nevetni mindig nagyon jó. Nyáron egy könnyedebb kikapcsolódást nyújthat ez a könyv, sok nevetéssel. Kicsit hasonló élményben lehet részünk, mint az Egy kegyes kétbalkezes naplója olvasása közben.

Tökéletes kereszténynek lenni sokszor nem egyszerű – és az is biztos, hogyha kívülről néznénk az életünket, sokszor nagyokat nevetnénk magunkon.

Úgy láthatunk most be egy lelkész családjának életébe, hogy közben a miénk is visszatükröződik a sorok között. Próbálhatjuk mutatni, hogy tökéletesek vagyunk (elég fárasztó folyamat), vagy elengedhetjük félelmeinket, és hagyhatjuk, hogy mások a gyengeségeinken keresztül meglássák Isten kegyelmét és erejét.

3.) Elizabeth Mittelstaedt – Csodálatos vezetés

Ebben a könyvben a Bibliából öt hölgy életét szemlélhetjük meg közelebbről. Megnézhetjük mindegyikőjük küzdelmét, nehézségét, valamint azt, hogy Isten hogyan vezette át őket ezeken az időszakokon, és hogy mutatta meg nekik az Ő vezetését. Ebből mi is sokat meríthetünk a saját útkeresésünk közepette.

A szerző saját bizonysága is meg-megjelenik. (A szerző teljes történetét a Poros úton mezítláb c. könyvben olvashatjuk.) Elizabeth Mittelstaedt hozta létre a Lydia Magazint, és megtudhatjuk azt is, hogy miért ez az alak ragadta meg őt annyira a Bibliából.

A másik négy nő két-két párra osztható (Ruth – Naómi és Ráhel – Lea) a történetek szerint, mégis más, ahogy ők ezt külön-külön megélték.

Keresd meg a te életedben is ezt a csodálatos vezetést!

4.) Matt Redman – A kiolthatatlan dicsőítő

Sokszor úgy érzem magam dicsőítés közben, mintha egy nagy medencében lubickolnék.

Az online istentiszteletek idején néha nehezebb volt megélni a dicsőítést. Máskor viszont a túlpörgés, a túlcicomázás tud ráülni, és átcsapni valami teljesen másba, mert a körülményekre kerül a fókusz Isten helyett.

Lebilincselő történetek egy dicsőítésvezetőtől, aki többek között a Lelkem, áldd az Urat (10.000 Reasons) c. dal írója.

Gondolatai által gazdagodhatunk, és felfrissíthetjük dicsőítésünket. Megnézhetjük bibliai példákon és a szerző bizonyságain keresztül, hogy milyen az a dicséret, ami jó illatot áraszt Istennek.

5.) Szunyogh Szabolcs – Jézus, az Ember Fia

Úgy élhetjük bele magunkat az újszövetségi történetekbe, mintha közben mi is ott lennénk. Szemünk előtt elevenedik meg Jézus születése, Heródes őrült féltékenysége egy kisgyermekre, valamint az ismert történetek a kereszthalálon át Pál megtéréséig.

A kötet a szerző Jézus-portréját mutatja be, ami néhol eltérhet az általunk elképzelttől, de egy-egy „más” látás igazán gazdagíthatja a mi lelkünket is.
Mindenképpen üdítő olvasmány.

+1.) Biblia

A kihagyhatatlan. Más keresztény könyvek együttvéve sem pótolhatják.

Mindennapi életünk része „kellene”, hogy legyen.
Nem szeretem a „kell” és a „muszáj” szavakat, és muszájból nem is nagyon lehet olvasni, de biztos vagyok benne, hogy még az is tartogat áldást.

Ha minden nap olvassuk, már saját magunk fogjuk azt érezni, hogy nekünk ez kell, hiszen ez táplálja a lelkünket.
Egyedül lehetünk Istennel egy időre – minden egyes nap. Mekkora kiváltság! És mennyi személyes üzenetet rejt magában! A lapok közti ajándék pedig a megnyugvás.

Szeretettel,
Livi

Kapcsolódó cikkek

🌸 Pünkösd ünnepe miben hathat ki az életedre? 💝

Néha azt gondoljuk, hogy milyen jó lenne, ha Jézus itt maradt volna testben köztünk, és tudnánk vele szemtől szemben beszélgetni. Pedig pünkösdkor éppen azt ünnepeljük, hogy Jézus itt van velünk mindenhol és mindenkivel, nincs egyetlen helyhez kötve. Bármikor beszélhetünk vele, válaszolni fog  nekünk is, nem csak a prófétáknak. Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha […]

Csatlakozz Te is kedden az online imaalkalmunkhoz!

Kedves Olvasó! Most kedden (2022.04.05-én) 19:00-tól ismét online imaalkalmat tartunk Zoomon. Arra hívunk, hogy gyere, és üljük le egy kicsit a kereszt lábához, és csendesedjünk el. Az alkalom elején pár perces igei üzenetet hozok az elcsendesedésről és arról, hogyan halljuk meg Isten hangját. Ezután az ima veszi át a főszerepet. A belépési adatok: https://us04web.zoom.us/j/71996533361?pwd=8SAYa0_eql1ikTiXcjFdlZ0wjtWna7.1 Meeting […]

Hozzászólás a bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.