„Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem„
Hab 3,19
Ez Isten emberének a bizakodása, amely szintén egy ígéret, mert amiről ő hittel meg van győződve, az egyezik Isten akaratával is.
A prófétának le kellett mennie a szegénység és az éhség mélységeibe, de úgy léphetett lefelé, hogy a lába nem csúszott meg, mert az Úr erőt adott lépteinek.
Máskor a küzdelem hegyeinek csúcsára kellett felkapaszkodnia; de fölmentében éppúgy nem félt, mint amikor útja lefelé vezetett, mert az Úr erőt adott neki. Isten volt az ereje. Gondolj erre: maga a Mindenható Isten a mi erőnk.
De figyeljük meg, hogy az Úr biztos lépteket is adott neki. A
szarvas szikláról sziklára szökell, de soha nem téveszti el a lépést.
Az Úr kegyelmét kínálja, hogy a kötelesség legnehezebb ösvényein is megcsúszás nélkül járhassunk. Lábunkat alkalmassá teszi a sziklás úton való járáshoz, úgyhogy otthonosan mozgunk ott is, ahol Isten nélkül elvesznénk.
Rövidesen talán még magasabb helyekre szólít minket.
Fel kell kapaszkodnunk, egészen a Sion (az Isten) hegyére, ahol a megdicsőültek gyülekeznek.
Ó, milyenek is a hit lábai, hogy felhághatunk velük az Úr hegyére!
C. H. Spurgeon
