Barion Pixel

Pintér Béla: Az én Istenem | koreográfia robottal (videó)

Dal: Pintér Béla | Programozás: Kuti Lívia | Videó: Kapronczai Balázs

Mai világunkban már egyre többször találkozunk automatizált folyamatokkal és robotokkal.
Sokan rettegnek attól, hogy egyszer önálló életre fognak kelni, és elpusztítják az emberiséget…

Ám minden robot szándékait az az ember határozza meg, aki programozza.
Mert minden robotban a programozó lelke tükröződik.

Mikor nekem lehetőségem adódott kipróbálni ezt a robotot, akkor ez a dal ugrott be elsőre, és a hozzá kapcsolódó koreográfia, amit a világon gyerekek milliói ismernek.

Sok emberben olyan kép él a kereszténységről, hogy az egyáltalán nem mai.
Pedig az, amit Jézus tett értünk, érted, az örök és ma is élő. Ez adja életünk alapját.

Ezt meséli el a dal, robottal pedig együtt táncolhatunk, énekelhetünk és közben mi dicsérhetjük Istent.

A robot nem mindennapi megjelenésére felnőttek is felfigyelnek, és meg lehetett már szólítani vele olyanokat, akiket egyébként más módon nem.

Ez a projekt a programozás oktatása céljából bemutatóként készült, mely folyamata közben az evangéliumról szóló dallal is lehetőségünk van dolgozni.
A végeredmény viszont másoknak is érdekes lehet és jó beszélgetéseket kezdeményezhet a hitünkről is. 🙂

Oszd meg te is!

Szeretettel,
Livi

Kapcsolódó cikkek

Dávid és Góliát – Fedezd fel a csata helyszínét! | videó

Elah-völgyben való utazásra mehetünk el Sergio & Rhoda vezetésével. Dávid ebben a völgyben győzte le Góliátot. Ezen a hihetetlen utazáson először a völgy felé vesszük az irányt. Az epizódban megválaszolják azokat a kérdéseket, amelyek mindig felmerültek ezzel a történettel kapcsolatban: Miért nem támadták meg a seregek egymást? Hogyan tudott Dávid olyan pontosan dobni? És hogyan […]

Hozzászólás a bejegyzéshez

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.