A fenyőfa Isten alkotása. Ő növesztette. Amikor behozom a szobámba, arra emlékezet, hogy Ő az én Teremtőm.
A fa illata, a gyógyító gyanta, az örökzöld levelek hálára indítanak, hogy nekem is örök életem van.
Csodálatos dolog fenyőerdőben sétálni. Amikor szenteste ott áll a szoba közepén, néha úgy érzem, a menny egy apró darabja csöppent oda. Ezért sosem veszek műfenyőt.
A csúcsa lenyűgöző, az én Uramra mutat fel. Amikor díszítem, akkor is Ő jár a fejemben.
Olyan díszeket vásárolok, amelyek Őt dicsőítik.
Főleg agyagból készült cserép almákat és harangokat teszek rá. Én vagyok az agyag, Ő a fazekas. Ő formál, alakít. Van fehér, piros, natúr, mázas. Ez arra emlékeztet, hogy nem egyformára alkotott bennünket, mégis így, együtt szépek.
Fából készült csillagok, szívek is kerülnek a fámra, amiről az jut eszembe, hogy Jézus ácsmester volt. Hiszem, hogy nem csupán azért, mert József is ácsmester volt. Amikor az asztalos kezébe vesz egy durva, megmunkálatlan fadarabot, ő már látja, hogy mi lesz belőle. Előveszi a fűrészt, reszelőt, gyalut, satut, kalapácsot, vésőt, és valami csodát készít belőle.
Jézus ránk is így tekint. Még nem vagyunk készen, de ő látja, mivé leszünk, és dolgozik rajtunk, bennünk.
Sok szív van a fámon. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A csúcsára egy angyal kerül, mert tetszett Istennek, hogy egy angyalt küldjön, Gábrielt, aki a világ legszebb örömhírét adhatta át: „Ma, Betlehemben megszületett a Megváltó!”
Felkerül a fára néhány szarvas is, a testvérem kedvence. Kecses, méltóságteljes állat. Mint szarvas a hűs forrásvízre, úgy vágyódom Isten jelenlétébe én is…
Egy régi, méhecske is csüng a fán. Mióta az eszemet tudom, ott lóg minden karácsonykor a fánkon. Sok-sok dísz összetört, de ő nem. Az édesanyámra emlékezetet. A szorgalmára, kitartására, élete nehéz megpróbáltatásaira, de ő áll.
Mézeskalácsot is sütök a fára. Az illata arra emlékeztet, hogy Krisztus jó illatát kell vinnem a világba.
És végül mindig felkerül egy Mókus. A nővérem beceneve. Ő már a mennyei dicsőségben ünnepli a karácsonyt.
Amikor minden felkerült a fára, és mind ott vagyunk, apa felkapcsolja a fényeket is. Mert ez olyan pasis dolog.
A fánk pedig ott áll teljes pompában, ragyogva, és arra emlékeztetve, hogy Jézus szeret, és közel van!
Szeretettel,
Jucus