Ha félek is, Benned bízom!
Zsolt. 56: 4.
Ahogy a képen szereplő virágnak, nekünk is van, hogy eljön az ideje a továbblépésnek, a virágzásnak.
De míg idáig eljutunk, folyamatosan át kell lépnünk a komfortzónáinkon.
A magot elvetik, sötétben formálódik, elindul belőle az élet. Elkezd növekedni, áttöri magát a sötétségen.
Egyre magasabb lesz, leveleket is növeszt. Majd bimbót hoz, amiben erősíti és növeszti a szirmait.
Egyszer csak eljön az ideje a virágzásnak.
Itt nem szabad leragadnunk nekünk sem.
El kell engednünk, ki kell bontanunk a szirmainkat. Le kell győznünk a félelmeinket, hogy megláthassuk, miért küzdöttünk eddig, vagy hogy merre léphetünk még tovább.
Van, hogy el kell vágunk sérelmeink fonalát, amiket mi húzunk magunk után súlyos emlékekként, és ezáltal visszatartanak minket.
El kell kezdenünk használni a talentumainkat, hogy mások életét is szebbé tudják tenni.
Ezek által mi is felszabadulunk.
Szeretettel,
Livi